Életünk alapvető része a pihenés, szórakozás, egy pörgős nap után jól esik egy kis zenehallgatás, egy jó film! Szerencsére ebben már nem vagyunk a ” Királyi ” rádió/ TV kényének kitéve, hiszen a neten gyakorlatilag minden elérhető, csak egy jól kiépített IT rendszer kell a házba / lakásba, minden TV/ erősítő környékén legalább két db RJ45 csatlakozóval, ami CAT5e /6 kábellel kapcsolódik a routerhez/NAShoz. |

Ez egy kis ” úri huncutság “, Amerikában már az 60-as évektől úgy hallgatják a zenét ” jobb helyeken “, hogy a hangszórók be vannak építve a falba /mennyezetbe, sokszor teljesen láthatatlanul. Ezt főleg a hölgyek (és a belsőépítészek) imádják, hiszen a szobabelsőt nem ” csúfítja ” egy-egy nagy hangszóró, erősítő, csak a gyönyörű, tiszta hang vesz körül. A beépített hangszórók ára és tudása kb. ugyanaz mint ” bedobozolt ” társaiké, tehát mindenki talál ” fülének” és pénztárcájának megfelelőt.
Ehhez mindössze egy olyan rendszert kell valahol a technikai helyiségbe elhelyezni amely lehetővé teszi a szobákba (zónákba) más- és más zene szolgáltatását a kívánt hangerővel. Kezelésük régebben falon lévő vezérlőkkel, infra távirányítókkal történt, ma már itt is az okostelefonok, tabletek léptek a helyükre.
Választékunk folyamatosan bővül,

A tartalmat pedig a TV/erősítő környékén lévő RJ45 aljzathoz kapcsolt médialejátszó biztosítja akár 4K minőségben (csak legyen hozzá tartalom). Ugye emlékeznek : az Okos TV a MÁSIK RJ45 aljzathoz csatlakozik.
Választékunk folyamatosan bővül,